A kép a csendes, megilletődött, áhítatot és ünnepélyességet egyaránt árasztó korai németalföldi stílus vonzó és értékes alkotása, amelynek leginkább különös, fanyar színei élnek emlékezetünkben, az a színvilág, amelyet főként Geertgen tot Sint Jans tábláiról ismerünk. A csupasz földön fekvő, feltűnően kicsiny testű Jézus ábrázolása gyakori ezen a vidéken. Dávid király omladozó palotája, amelyet egykor pompás ikerablakok ékesítettek, de amelynek elhanyagolt tetőzete az ökör és szamár feje felett jelenlegi istálló-funkciójához illik — és amely ily módon nagyon találó szimbóluma a leromlott, a megváltásra mindenképp ráutalt emberiségnek — szintén gyakran visszatér Hugó van der Goes óta. A József kezében tartott gyertya hatásosan mélyíti el a meghitt, összeszedett hangulatot, eredeti célja azonban nem ez volt, hanem az éjszaka felidézése. A mester ugyanis korának szokásához híven nappali fényben ábrázolja az eseményt, tehát ezzel a kissé külsődleges, attribútumszerűen tartott világítóeszközzel akart arra utalni, hogy a kis Jézus születése éjszaka történt. A kép jellegzetes és kvalitásos példája az 1500 körüli évek észak- németalföldi festészetének, ez a kezdetektől fogva világos volt a kutatók számára. Különös módon azonban mindmáig nem sikerült meghatározni szerzőjét és készülésének pontos helyét, amelyet Észak-Németalföld ekkoriban legaktívabb déli részén (Haarlem, Gouda, Leyden, Utrecht) kell keresnünk.